|
Japán rituális öngyilkosságok
2016.02.28. 21:02
 A Seppuku intézménye:
A Seppuku (切腹), a samurai-ok rituális öngyilkossága volt. Afféle felmentés, a szégyentől való megtisztulás jelképe, mely igazi megtiszteltetés lehetett. Aki seppuku-t követ el, dicsőséges halált hal, tartják. A családja nem marad szégyenben bűne miatt. Ezért először a samurai urát, a Daimyou-t kellett megkérni, hogy engedélyezze és bocsásson meg a bűnösnek. Ha az elkövetett bűn túl súlyos volt, megtagadták a samurai-tól a seppuku-t. Így aztán egyszerű kivégzésre ítélték. És nem szabadulhatott meg bűnétől szégyenétől sem... ami a családján csapódott le.
A seppuku ugyanakkor a hűség bizonyításának módja is egyben. Ugyanis ha a samurai urának bizalma megrendült, vagy ahogy fent írtam bűnt követett el a férfi, akkor felajánlhatták neki a seppuku-vel történő halált. A seppuku-t azonban megtagadni nem volt mód.
A seppuku előtt a samurai kiválasztha segítőjét a rituáléra. Segítőnek lenni seppuku során nagy megtiszteltetés volt.
A helyesen végzett seppuku két vágásból áll: Ezt a samurai saját magán végzi. Az első vágás során a samurai az ágyékába döfi a pengét és hirtelen mozdulattal felhúzza a hasfalán. Ha van elég lelki ereje és jelenléte, akkor a második vágásra is sor kerül, ami a hasfal bal oldalánál kezdődően, jobb irányba tart. Miután ezzel végzett a samirai a segítője utolsó kegyeletként levágja a fejét.
Tehát a seppuku hasfelmetszést jelent. Az első ilyen hősi halált halt samurai, 1170-ben Minamoto Tametomo volt.
Ilyen rituális öngyilkossággal vetett véget életének egy mások samurai, Minamoto Yorisama is, aki súlyos háborús vereség, és fia halála okán teljesen összeomlott. Magához hívatta apródját és kérte, hogy fejezze le, így mentve fel a szégyentől, azonban a férfi nem volt képes ezt tenni urával. Ezután Minamoto nyugat felé fordult, tízszer elkántálta az Üdv Amida Buddhának című imádságot, majd megalkotta jisei no ku-ját, azaz búcsúlevelét.
„Mint egy elszáradt fa
Ami nem hozott virágot
Szomorú volt életem
De még szomorúbb napjaim vége
Mert nem hagyok hátra gyünölcsöt.”
A sorok kimondása után felvágta a hasát és holtan a földre borult.
Innentől terjedt el a szokás, hogy a samurai-ok búcsúlevelet, verset is hagytak maguk után, mielőtt eltávoztak.
Az történelem múlásával, azonban már csak ez maradt az egyetlen elfogadható halál a samurai-ok számára. Így több fajtája is elterjedt:
Sokotsu-shi: az egyik ilyen, a sokotsu-shi, azaz bocsánatkérő halál. Ennek oka, ha valaki rossz szót szólt, vagy illetlenséget követett el. Azonban a bűnét megváltani kívánó azonnali ítélettel kellett tegyen saját maga ellen.
Munebara: vagy funshi, azaz sérelem vagy bosszúság miatti öngyilkosság. Ezzel a gyűlöletet és a felháborodást fejezték ki.
Kanshi: ekkor ugyanis a végső meggyőzés eszközeként követtek el öngyilkosságot. Pl.: mester, hogy jó útra térítse tanítványát.
Junshi: melynek lényege, hogy a hűbéres nemes urát követi a halálba. Ez szó szerint azt jelenti, hogy ha a gazdag hűbér úr meghalt, akkor a hűséget kifejezni kívánó hűbéres követte őt a halálba.
Hito-bashi: amely szó szerint „emberi oszlopot” jelent. Amikor a bushi ura házának építésekor, az egyik oszlopnak ásott gödörben seppukut hajtott végre. Így építették rá a házat, abban a hitben, hogy a halott szelleme őrködik a házban lakók felett.
A samurai feleségek is gyakran követtek el öngyilkosságokat, így követték férjüket a halálba. Nekik nem a hasukat kellett felvágni, hanem a nyaki ütőerőket kellett szépen meghasítani. Az öngyilkosság előtt azonban lábaikat mindig gondosan összekötözve kellett hagyni, hogy nehogy illetlen pózban merevedjen meg a testük.
Azonban azokat a családtagokat sem kímélték, akik már kiöregedtek. Ők ugyanis már csak a terhére voltak a családnak, és ínséges időkben – amiből sok volt Japánban is – nem találtak más megoldást, minthogy éhezve hagyják az erdőben meghalni, vagy vízbe fojtsák szeretteiket.
A seppuku olyan hagyománnyá nőtte ki magát Japánban, hogy az 1869-es országgyűlésen is kiálltak mellette a japánok, amit persze az európaiak hüledezve és értetlenül fogadtak. A Genpei-háború (源平合戦 Genpei kassen, Genpei gassen (1180–1185)) után teljesen elfogadott lett a seppuku, másik nevén harakiri. Olyannyira, hogy rendeletekben szabályozták a helyes eljárási módját.
 Az öngyilkos pilóták – kamikaze:
A kamikaze szó, szó szerint isteni szelet jelent (神風). Eredetileg a Japánt támadó mongol flottát kétszer is elpusztító trópusi ciklonokat nevezték így. A II. Világháborúban azonban az öngyilkos pilóták csoportjait nevezték így. Ők az ellenség hadihajóinak repülve pusztították el azokat. Ez is, mint a seppuku megtiszteltetés volt. Legalábbis igyekeztek ezt az érzetet kelteni a pilótákban – igen sikeresen.
A kamikaze pilóták flottáit, Tokubetsu Kougekitai-nak (特別攻撃隊), röviden Tokkou Tai-nak nevezték.
Mikor 1944-ben jelentősen meggyengült a Japán hadviselés, 16 gépből álló egységet állítottak össze elsőnek. Őket 1944. október 21-én vetettek be.
A különleges alakulatok nevei: Shikishima, Yamato, Asahi és Yamazakura. A neveik egy igazi halál vers (jisei no ku waka) ihlette:
„Shikishima no Yamato-gokoro wo hito towaba, asahi ni niou yamazakura bana by the Japanese classical scholar, Motoori Norinaga.”
Ami ennyit tesz:
„Ha valaki Shikashima, Yamato szelleméről kérdezne [A Rég Szelleme/Igaz Japán] ez a Yamazakura [Hegyi cseresznyevirág] illatos virága, az Asahi-ban [felkelő nap].”
A pilótáknak, azonban koránt sem voltak olyan fényes kilátásaik. Bármilyen nemesi cselekedet is a hazáért halni, ettől mégis emberek, ifjak maradtak. A kamikaze pilótáknak azonban összeállították egy kézikönyvet is a félelem leküzdésére és a stresszhelyzetek kezelésére. Ebből részlet:
„Mikor képes lesz rá, hogy megszüntesse minden gondolatát az élettel és halállal kapcsolatban, képes lesz rá, hogy teljesen elrugaszkodjon a földi élettől. Ez pedig lehetővé teszi, hogy teljes figyelmével az ellenség megsemmisítésére koncentráljon, megingathatatlan elszántsággal, közben erősítve a pilótai képességeit.”
Japánban tehát meglehetősen erős a kulturális háttere az öngyilkosságoknak, a rituális, felszabadító és tiszteletteljes öngyilkosságoknak. Ezek a rituális öngyilkosságok mind mélyen a japán ember elméjébe temették el magukat. Nehéz olyan mentalitáson változtatni, amely már évszázadok óta az emberek mindennapjainak – régen sokszor megbecsült – részei voltak. A Japán történelem olyan részei, melyek európai szemmel sötétnek és ködösnek tűnhetnek. Érthetetlennek, de a japán emberek számára ez legalább olyan hazafias emlék, mint számunkra Dugovics Titusz halála.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
